Rendhagyó poszttal készültem nektek mára. Egy olyannal, amit nem terveztem megírni - mivel igyekszem nem rátok tukmálni a gyerekkorom óta tartó focimániámat, ezért ezt a témát hanyagoltam, egészen idáig. Az idei Európa bajnokságról viszont igazi magyar-drukkerként úgy érzem, muszáj szót ejtenem. Félreértések elkerülése végett, nem terveztem véleményezni az egész csoportkört. Még csak a "mi fiaink" meccseit sem. Igazából ez most nem egy kritika lesz, hanem egy ízig-vérig igazi szurkoló gondolatai az EB-t körülvevő eseményekről és a kis nemzetünk hozzáállásáról. Előre szólok, nem lesz közkedvelt cikk, és előre is bocsánatot kérek, ha valaki magára ismer a Bővebben mögött olvasható sorok között. 

  Na akkor kezdjük az elején: élek-halok a labdarúgásért, már lassan több, mint tíz éve. Ebben nőttem fel, a családom férfi tagjai egytől-egyig labdarúgók voltak, magasabb-alacsonyabb szinten. Szinte lehetetlen volt számomra, hogy ne kedveljem meg ezt a sportot, sőt, van egy olyan sanda gyanúm, hogy ki is tagadtak volna, ha ez nem így történik. De szerencsére így történt, sőt, talán még durvábban, mint az elvárható volt - mániákus lettem. Kevés az olyan bajnokság vagy világverseny, ahol nekem nekem ne lenne egy olyan csapat, akit a szívembe zártam. Tény, a spanyol bajnokság áll a legközelebb hozzám, de ugyanúgy élvezem a Premier League vagy akár a Serie A mérkőzéseit is. A Bajnokok Ligája köröket is előszeretettel bámulom, és ahogy ez egy igazi szurkolótól elvárható, minden Európa vagy Világbajnokságot végigkövetek, de még a Copa America-kat is élvezettel figyelem. De az idei, a 2016-os EB úgy, ahogy minden magyar embernek, nekem is más - mert 44 év után kis hazánk válogatottja ismét bejutott a versenyre, így mostmár nem csak az évek soránk kedvencnek választott nemzeti csapatnak tudunk szurkolni, hanem a saját országunk szülötteinek is. Én úgy gondoltam és gondolom még most is, hogy már az is becsülendő teljesítmény, hogy a pótselejtezők során kvalifikáltuk magunkat, és őszintén megmondom, hogy a sorsolás után - szégyen/nem szégyen - nem vártam sokat. Igaz, vannak külföldön játszó játékosaink, de egyikük sem focizik olyan magas szinten, mint a többi nemzeti tizenegy tagjai, így a tapasztalatuk - és hát mondjuk ki, a tudásuk - egyáltalán nem mozog egy szinten. Természetesen biztos voltam benne, hogy a fiúk minden mérkőzését figyelemmel fogom kísérni, és teljes szívemből fogok szurkolni nekik, akármennyire is fog fájni. Mert nem számítottam sok jóra. Őszinte leszek, 2 héttel ezelőtt én úgy álltam hozzá, hogy örüljünk annak, hogyha a csoportkörökben pontot szerzünk. És nem, nem vagyok kamu-szurkoló, egyszerűen csak reálisan látom a dolgokat, és kicsit "hozzáértőbb" szemmel figyelem ezt az egészet. Nem, nincsen papírom róla, sohasem tanultam, sohasem játszottam és nem fújom kívülről a szabálykönyvet. De - igaz, hogy csak külső szemlélőként - valamilyen szinten beleszülettem ebbe a sportba, olyan emberek vesznek körül, akik nemcsak értenek hozzá, de éveken keresztül játszották is, így sokkal jobban belelátnak és átlátnak dolgokon, ennek köszönhetően a velük megnézett rengeteg mérkőzés alatt sokat tanultam. Tehát nem, nem vagyok divatszurkoló. Amikor esélye volt a csapatnak kijutni bármilyen versenyre, én szurkoltam nekik a selejtezők során, bármiről is volt szó. És a hosszú előszó után végre elérkeztünk az igazi témához - hogy hirtelen mekkora lett az érdeklődés a válogatottunk iránt úgy, hogy most nemcsak hogy kijutottak az EB-re, hanem még jól is szerepelnek. Persze, elhiszem, hogy büszkék az emberek, mert én is mérhetetlenül az voltam. De tudjátok mi nem tetszik? Az, hogy ebből divatot csinálunk. A saját ismerőseim között látom (a való életben és a Facebook-on is) hogy most menő az, ha hirdeted, hogy szurkolsz a csapatunknak, ha az arcodra festett magyar zászló-s képet posztolsz, sőt, még profilképnek is beállítod valami mélyenszántó "mert-magyar-vagyok" idézet kiséretében. Hogy lépten-nyomon megosztogatod a híreket, a képeket de még a mémeket is, amikről fogalmad sincsen, hogy miért is vicces, de a azért odabiggyeszted a röhögős fejet. Hogy a büszkeségedet fejezed ki, és "imádod a fiúkat" holott Dzsudzsák Balázson és Király Gáboron kívül nem tudnál egy játékost sem mondani a 23-as keretből, mivel egyetlen egy magyar válogatott meccset sem néztél végig eddig az életedben. Fennhangon magyarázod, hogy megnyerjük az EB-t, holott annyit értesz hozzá, mint Paris Hilton az atomfizikához. Szánalmasnak tartom. És az a szomorú, hogy ez legfőképpen a lányokra igaz. Mert amúgy utálják a focit, eszük ágában sincsen leülni 90 percre a TV elé, hogy nézzék a "sok hülyét, aki a labdát kergeti" és azt sem tudják, hogy hányan vannak jelen a pályán egy meccs során. Szégyen, komolyan mondom. A totális kiakadás tegnap ért utol, amikor megláttam azt a képet, amin "elmagyarázzák" a nőknek, hogy mi az a les - azon kívül, hogy hihetetlenül általánosítónak tartom a ruhavásárlós hasonlatot (hiszen, hahó, nem minden lánynak forog az agya a divat és a shoppingolás körül!!),  egyszerűen nem tudom felfogni, hogy mi olyan bonyolult annak a megértésében, hogy "A passz pillanatában a támadó csapat első játékosa előrébb tartózkodik, mint a védekező csapat utolsó játékosa.". Ha ezt valaki elmagyarázza nekem, annak szobrot emelek valahol. Komolyan, milyen világban élünk? Menő leszel, ha úgy teszel, mintha érdekelne valami? Ha annyira nagyon büszke magyarok vagytok, miért nem vertétek magatokat akkor, amikor a szintén magyar jégkorong válogatott kijutott a szentpétervári jégkorong VB-re? Vagy amikor a kézilabdás fiaink és lányaink szinte minden EB-n és VB-n gyönyörű helyezéseket érnek el? Vagy a vizilabdásaink töretlen sikereikor? Ja bocs, az nem menő? Én igazi szurkolónak mondom magam, aki tisztában van magával a játékkal, és aki nem csak akkor szereti a labdarúgó válogatottunkat, amikor sikereket érnek el, hanem akkor is, amikor 8-1-re kapnak ki. Na, nagy "drukkerlányok", mi is volt az a mérkőzés? Fogalmatok sincs. Tudjátok, hogy miért is van ez a rengeteg mém Böde Dani-ról? Ja, hogy azt sincs meg, hogy ki az a Böde Dani, igaz? De azért nyugodtan osszátok a képeket, fessétek az arcotokra a zászlót, írjátok ki a Facebook-ra, tweeteljetek róla és Snapchateljetek mellkidobós képeket magatokról, "Ria-Ria HUNGÁRIA" aláírással. De hogy miért is zavar ez engem? Alapvetően utálom, amikor valaki azért csinál valamit, mert az éppen aktuális, és azt sem szeretem, ha valaki olyan dologban okoskodik és kontárkodik bele, amihez nemcsak, hogy nem ért, de pár nappal ezelőttig még utálta is. A másik oldala pedig az, hogy ezáltal engem - aki tényleg teljes szívemből imádom ezt a játékot, aki tényleg pityeregni kezdett Szalai gólja után, aki torka szakadtából ordított Stieber második, győzelmet jelentő találtát követően, majd a lefújás pillanatában konkrétan sírógörcsöt kapott az örömtől és büszkeségtől - minősítetek. Nem, nem is minősítetek... hanem beskatulyáztok. Azáltal, hogy lány vagyok, engem is ugyanúgy könyvelnek el, mint titeket. És igen, ez zavar. Zavar, hogy lépten-nyomon azt kapom, hogy "én csak egy lány vagyok, nem érthetek hozzá". És ez miért van? Mert a többség játsza, hogy érdekli. De amúgy nyugodtan csináljátok... végülis csak MAGATOKAT égetitek. És ha esetleg a srácok miatt csináljátok... akármit is hisztek, a köreikben sem lesztek 1-2 poszttal és szurkolói képpel népszerűbbek... mert higyjétek el, 3 focival kapcsolatos mondat után le fogják vágni, hogy kurvára nem értetek hozzá. Csak egy jótanács. ;)

  És végül, ha már az EB a téma, nem tehetek róla, de muszáj szót ejtenem a nemzeti tizenegyünkről is: lenyűgöző, amit ezek a fiúk művelnek. Megnyerték a csoportot, és úgy kerültek be a legjobbtizenhat együttes közé... ami amúgy sem egy kis teljesítmény, de azt, hogy a világklasszisokkal futbalozó portugál válogatottat is megelőztük az egyszerűen fenomenális teljesítmény. És ehhez kapcsolódóan meg kell említenem a mai Magyarország - Portugália mérkőzést is - könnyen ki lehet jelenteni, hogy az EB eddigi legjobb meccse volt: mindkét csapat teljes erejéből küzdött, és nem adták fel... ezt bizonyítja szerintem a 3-3-as végeredmény is, ami véleményem szerint lehetett volna még több is, akármelyik oldalnak, hiszen mindkét csapatban benne volt még a gól... de ők taktikusan leálltak a végére, tekintve, hogy a döntetlen mindkettő együttesnek tökéletes win-win szituáció volt: hiszen ezzel a döntetlennel mindketten továbbmentek, akármi is volt a csoport másik mérkőzésének eredménye. Ha megnyílnak és kitámadnak, akkor benne lett volna egy újabb bekapott gól, ami egyiküknek sem lett volna jó: hiszen ha a portugálok kikapnak, akkor mehetnek is haza, és ha a magyarok veszítenek, akkor a könnyebb ellenfelet jelentő első hely helyett csak a második vagy annál rosszabb helyezéssel zárták volna a csoportköröket, ami a keményebb ellenfelet jelententette volna a fiainknak. Ennek ellenére is szeretnék nekik gratulálni a lenyűgöző teljesítményért, a lendületes mérkőzésért, azért, hogy nem játszottak alárendelt szerepet a meccs során, és hogy lépést tudtak tartani olyan nagy klubbok játékosaival, mint a Real Madrid, a Monaco vagy éppen a Besiktas. Szerintem senki sem gondolta volna, hogy ez meg fog történni. Hatalmas büszkeség ezt látni, ÚGY hogy én végignéztem az éveken át tartó szenvedést, amit eddig produkáltak. Tényleg, a legnagyobb sikereket kívánom nekik, és további lenyűgöző és meglepő menetelést az EB során, mert "AZ ÉJJEL SOHA NEM ÉRHET VÉGET"