Rendhagyó poszttal készültem nektek mára. Egy olyannal, amit nem terveztem megírni - mivel igyekszem nem rátok tukmálni a gyerekkorom óta tartó focimániámat, ezért ezt a témát hanyagoltam, egészen idáig. Az idei Európa bajnokságról viszont igazi magyar-drukkerként úgy érzem, muszáj szót ejtenem. Félreértések elkerülése végett, nem terveztem véleményezni az egész csoportkört. Még csak a "mi fiaink" meccseit sem. Igazából ez most nem egy kritika lesz, hanem egy ízig-vérig igazi szurkoló gondolatai az EB-t körülvevő eseményekről és a kis nemzetünk hozzáállásáról. Előre szólok, nem lesz közkedvelt cikk, és előre is bocsánatot kérek, ha valaki magára ismer a Bővebben mögött olvasható sorok között. 

"...there's pain, life hurts, there's a thousand things you think you don't deserve - all hope is lost when you spend it all and you just can't beat the odds... I bet you don't curse God..." - Christina Grimmie

Sziasztok! A hosszú-hosszú kihagyás után - már körülbelül kétszázadszorra - ismét visszatértünk. Tudjuk, hogy nem vagyunk a leglelkiismeretesebb szerkesztők, mivel néha hónapokra itthagyjuk az oldalt, de egyszerűn elszakadni sem tudunk tőle. Ennek köszönhetően ismét, egy kicsit felfrissített stílusú kinézettel, és két eléggé hosszúra sikeredett kritikával visszatértünk hozzátok. A külsőt én - mandy - készítettem, és Marina Diamandis lett a főszereplő. Imádom ezt a nőt, és az Electra Heart-érának köszönhetően nőtt a szívemhez, ezért az akkori képeit választottam a kinézet alapjának. Mint fentebb említettem, két új, ezer éve beígért kritikát is posztoltam, amiket egy kicsit lentebb görgetve meg is találhattok. A vizsgaidőszak végével pedig szeretném tartani azt a szintet, hogy legalább 2-3 naponta egy új kritikát tudjak írni nektek, szóval minden erőmmel azon leszek, hogy az oldal visszatérjen arra a szintre, amit már - sajnálatos módon - már régen nem képvisel. XX

Demi Lovato karrierjét már 2008 óta követem. Éveken keresztül a példaképemnek tartottam őt, tiszteltem és szerettem őt, annyira, amennyire csak egy óriási rajongó tudja a kedvencét. Mára ez persze megváltozott - felnőttem, másként látok dolgokat, és kinőttem az efajta rajongásból. Természetesen a mai napig közel áll a szívemhez akármit is csinál, csodálom őt az erejéért, ahogyan legyőzte a démonjait, és hogy mostmár mer az az erős és megabiztos nő lenni, aki ő maga. Voltak problémáim vele, néha soknak tartottam egy-egy megnyilvánulását, de ez természetesen nem veszi el tőle azt, hogy ő korunk egyik legtehetségesebb énekesnője, és hogy akármit is dob ki a piacra, azt én tiszta szívből imádni fogom. Mert eddig mindig ez történt. Demi azon kevés előadók egyike, aki mindig el tudja érni a szívemet, és mindig olyat tud alkotni, ami évek múltán sem veszíti el a varázsát és több ezer végighallgatás után sem tudom megunni. És ez minden egyes korongjával egyre több dalára vonatkozott. Eddig minden éráért odavoltam és úgy voltam, hogy ennél lehetetlen magasabbra ugrani. Aztán jött a Confident...

Taylor Swifthez hasonlóan Selena Gomez sem tartozik a kedvenceim közé. Nem tehetek róla, valahogy nem az én stílusom az, amit ő képvisel - vagy képviselni próbál. A filmjei sem nőttek a szívemhez, és a zenei karrierjével sem lopta be magát a szívembe. Az eddig megjelent 4 albumát hihetetlenül egyszerűnek és felszínesnek tartom, de ezeknek a tényezőknek köszönhetően akadt egy-két olyan dala, amit a fülbemászósága miatt egészen megkedveltem. Kíváncsi voltam ugyan a Revival-ra, de annyira nem vártam tűkön ülve, még annak ellenére sem, hogy teljesen más, érettebb és komolyabb jelzőkkel illették a korongot - hiszen Selenita összes albuma így volt beharangozva, és az összes szinte ugyanolyan lett, így nem vártam a csodára... mondjuk a lemezt bevezető Good For You-t egészen megkedveltem, de csak és kizárólag az A$AP Rocky-s verziót, de ez sem volt elég, hogy felkeltse bennem a reményt.

Nem igazán akartam erről írni. Sőt, balhét sem fogok belőle csinálni, pedig megtehetném. Őszinte leszek, legszívesebben elmagyaráznám az illetőnek, hogy miért helytelen, amit tett, de valamiért úgy érzem, nem éri meg. Abban sem vagyok biztos, hogy látogatja-e még az oldalt, vagy csupán egyszer idetévedt, és megtetszett neki valami, ami éppen aktuális és az ő oldalának témájával kapcsolatos és úgy gondolta, ő azt fel fogja használni. Meg sem kéne lepődnöm, hiszen amióta létezik a honlapszerkesztés, azóta vannak lopások és másolások. Amikor én elkezdtem, akkor hihetetlen mennyiségben előfordult, szinte minden nap lehetett olvasni egyről... de szerencsére ez mostanság ez már ritkán történik meg, így én nem is számítottam ilyesmire, főleg nem egy kritikás oldal szerkesztőjeként, ahová a SAJÁT (!) véleményemet, gondolataimat és észrevételeimet írom le, akármennyire is hihetetlen, rengeteg idő alatt, mert akár hiszitek, akár nem, egy igényes, választékos és szóismétlések nélküli kritikát igenis időigényes összehozni. De én élvezem, és örömmel csinálom, nem érdekel, hogy húsz ember olvassa el, vagy csupán egy. Jó érzés, ha valaki egyetért velem, de az is, ha valaki másként látja, és esetleg leírja nekem az ő álláspontját. De az nem jut el az agyamig, hogy hogyan fordul meg valaki fejében az, hogy csak úgy fogja magát és egy sima és egyszerű mozdulattal fogja és egy az egyben kimásolja azt, amit én írtam, és sajátjaként feltűntesse a saját, rajongói oldalán, mintha ő írta volna? Elhiszem én azt, hogy jogosnak és igaznak tartja, amit leírtam, de kérdem én, nem lehet ezt megfogalmazni a saját szavaiddal, hanem egy másik ember szájából kell kiszedned azokat és a sajátodként feltűntetni? Legalább arra figyelhettél volna, hogy egy icipicikét átírtad volna a szavakat... vagy a fenébe is, csak annyit tehettél volna, hogy nem ugyanúgy és ugyanazokat a mondatrészeket emeled ki, vagy esetleg kitörölsz egy-egy olyan sort, ami tökéletesen mutatja, hogy nem az új videóklipphez készült a véleményed, hanem egy olyan albumkritikához, ami jóval a fent említett kisfilm megjelenése előtt íródott. Leírhatatlanul dühít ez az eset. Nem, nem a másolás, hiszen ahhoz már könnyen hozzászokhatott az ember, ha annyi ideje szerkeszt, mint én. Az a tény dühítő és érthetetlen számomra, hogy hogyan juthat el valaki addig, hogy egy egyszerű kontrolcé/kontrolvé kombinációval lemásolja és sajátként tüntesse fel valaki másnak a gondolatait, amik nem egy külföldi, bárki által megtalálható forrás alapján leírt életrajz, hanem teljesen szubjektív nézet, amit egy másik valaki fejében lévő gondolatok saját stílusban megírt összegzése. Nem, nem arra akartam, hogy jelöljön meg forrásként, nem az ingyen hírverés hiánya zavar. Egyszerűen maga az elv, hogy idáig jutottunk, hogy egyes emberek valaki más gondolataival példálóznak.  És most szólnék Hozzád, ha esetleg még visszajársz ide - amikor megláttam az oldaladat, hihetetlenül örültem. Boldog voltam, hogy végre kis hazánkban is van valaki rajtam kívül, aki értékeli az egyik kedvenc előadómat. Minden fent leírt dolog ellenére a mai napig látogatom a honlapodat, hogy friss információkat tudhassak meg a kedvencemről, mivel csodás munkát végzel és látszik, hogy lelkiismeretesen végzed a feladatodat, amire vállalkoztál. Csak így tovább, tényleg. Igen, szinte rögtön észrevettem ezt a kis turpisságot, és lassan egy hónapja agyalok rajta, hogy mit tegyek. Első fellángolásból nem akartam cselekedni, mert annak nem lett volna jó vége, mivel ismerem magamat. Igen, lehet sokáig vártam ezzel a kis szöveggel, valószínűleg már értékét vesztette egy csöppet a dolog, de csupán most jöttem rá, hogy ezzel a tetteddel elvetted a kedvemet az egyik olyan dologtól, ami az egyik legnagyobb szenvedélyem, rá kellett jönnöm, hogy még egy hónap után is ki kell írnom magamból. Az eset óta több kritikába is belefogtam, de a kedvenc dalszöveg-választásnál tovább szinte egyiknél sem jutottam többre. Igen, csupán ennyire vetted el a kedvemet, de mindegy is. Nem kérem, hogy vedd le, hiszen már úgyis teljesen mindegy, senki sem fogja észrevenni. Viszont, ha elfogadsz egy tanácsot tőlem - legközelebb, ha véleményt szeretnél formálni a témád bármilyen tevékenységével kapcsolatban, akármennyire is tetszik valaki megfogalmazása vagy látásmódja, akkor is a saját érzéseidet és gondolataidat fogalmazd meg, még akkor is ha az csak egy egyszerű és rövid, rajongói szemmel írt dolog is. Én is úgy írtam meg az enyémet, hidd el, neked sem lesz jobb vagy rosszabb. 

Sajnálatos módon van egy olyan sanda gyanúm, hogy Magyarországon szinte senki sem ismeri Melanie Martinez nevét és ez hihetetlenül elszomorít. Melanie egy 20 éves énekesnő, aki a 2012-es amerikai Voice-ban tűnt fel. A versenyt ugyan nem nyerte meg, de azóta is munkálkodhatott az első stúdióalbumán. Tavaly májusban megjelent egy EP-je amivel betekintést nyerhettünk a hölgyemény különleges és magávalragadó stílusába, és megtudhattuk, hogy pontosan mit is várhatunk tőle a nagylemezen. A kissé elvont gondolkodásmóddal rendelkező énekesnő első stúdióalbuma, a Cry Baby végül idén augusztusban, több mint egy év várakozás után végre kiadásra került és mivel engem első hallásra levett a lábamról Melanie különcsége, andalító hangja és mélyértelmű dalszövegei ezért tapsikolva fogadtam a megjelenést. 

A régebbi kritikáimban már  említettem, hogy Taylor Swift nem éppen a szívem csücske. Valahogy sem a médiában eljátszott szerepét, sem a stílusát, sem a zenéjét nem érzem közel magamhoz. Tehetséges, ez tagadhatatlan, vannak szerethető dalai, de egy kicsit soknak tartom azt a felhajtást, amit most körülötte csapnak - számomra egyáltalán nem olyan különleges a hölgyemény, hogy az egész média figyelme ennyire rá irányuljon és az legyen az egyik legnagyobb hír, hogy vajon tényleg szellentett-e egy élő díjátadó interjúja közben. De a kiadott lemezei viszont annál inkább mozgatnak, főleg a legutóbb megjelent 1989. Az első két megjelent dalból már le lehetett szűrni, hogy ez a lemez stílusilag teljesen más lesz, mint az eddigi négy, ugyanis ezen a korongon Swift kisasszony végleg elengedte a számára ismerettség-hozó country-stílust, hogy a RED-en kísérletként megjelenő pop-hangzást tovább vihesse egy teljesen új hangzásvilágú ötödik lemezbe. Az 1989 hatalmas sikerei bizonyítják, hogy bejött ez az éles váltás, és a nagy átlag imádja a korongot. De vajon én is a kedvelők tömegébe soroltam, vagy pedig számomra negatív irányba húzott a lemez?